Cím nélkül....

Furcsa érzések kavarognak bennem Szandra felé.Miután "vége" annak a rettenetes 3hétig tartó erős tünetes időszaknak kis megnyugvás váltotta fel.Visszatértünk a "normál" kerékvágásba napirendi pontok normál betartásához.Néha előfordul természetesen enyhébb de kezelhetőbb helyzet.Szandra újabban erős ragaszkodást mutat felém.Egyfolytában simogat bújik és 2 percenként mondja anya szeretlek.Ami eddig hiányzott és várt anya lánya kapcsolat kissé megkésve de úgy látszik elérkezett és erősödni látszik.Egy ideig nem tudtam hova tenni ezt mii ez a hirtelen változás hisz eddig csak akkor kereste a társaságom amikor szükséglete volt....egyébként pedig csak "kiborított" azzal hogy tudomást sem vett rólam.Tegnap behívatott a fejlesztő pedagógus aki "fejleszti" az oviban heti kétszer.Másfél órát beszélgettünk Szandra minden mozzanatáról.Úgy éreztem magam mintha egy pszichológussal beszéltem volna nagyon mélyre ható volt.Sajnálatosan ő is azt mondta könnyebb jobb lenne ha elfogadnám hogy Szandra autista.De egy nagyon szerencsés kislány.Mert úgy látja teljesen jó nevelési módszer biztos családi háttér és kezelési módszer áll a háta mögött.Ez jól esett mert a családom részéről mindig kaptam a támadást hogy Szandra miattam lett autista meg az édesapja életmódja miatt vagy környezeti hatás miatt nevelési módszer miatt hogy túl szigorú vagyok vele és a többi.Az autizmus okát ma is kutatják de nem tudják mi okozza.Genetika de semmi környezeti tényező ezt nem váltja ki.Külön meglettem dícsérve hogy rendszeresség megszokott napirend van "betartva" ami Szandra esetében nagyon fontos mivel a változást nehezen dolgozza fel éli meg.Legyen az egy téli csízma leváltása tavaszi cipőre,vagy egy fürdés kimaradás.Teljesen feltudja nála borítani a megszokottságot és kiszámíthatatlan hogyan reagál.Soha nem kezeltem Szandrát sem betegként sem fogyatékosként sem autistaként sem sehogy.Egy éve hogy tudjuk a diagnózist de nem tudtam elfogadni vagy nem is akartam és mindkét lányom ugyan úgy nevelem és viselkedek velük.Nem beszélek Szandrával más hangnemben mint a húgával.Soha nem is akartam éreztetni vele hogy ő más.Nem tagadom néha voltam a szakadék szélén voltam depressziós és azt mondtam nem bírom tovább ezt nézni látni érezni tudni hogy ő ilyen és nem tudok segíteni.De mindig felálltam.És erre külön megjegyezte a pedagógus hogy erre a család büszke lehet.Mindemellett szerencsésnek mondhatjuk magunkat és Szandrát is hogy csak ilyen "enyhe" a helyzet.....Szandra ragaszkodása hírtelen felém még mindig a kórház hatása miatt van.Az hogy egy hétig a kórházban volt egyedül aludt volt egyedül is és engem várt mikor megyek.A pedagógus szerint ő ezt még nem dolgozta fel.Megtapasztalta milyen anya nélkül lenni és többet nem akarja ezt átélni.Ennek tudható be az hogy 2 percenként mondja szeretlek anya és odajön simogat megölel.sokszor csak a másik szobából átszól hogy "anya" de nem mond utána semmit mintha csak tudni akarná hogy itt vagyok.A pedagógus csinálta az előző bejegyzésemben látható képeket a foglalkozások alatt.Hazafele ahogy jöttünk nézegettem a képeket és elkapott a sírás.De nem tudtam megmagyarázni miért.......Ma reggel szokás szerint bementünk az oviba átöltöztünk mert tornájuk van majd berohant a csoportszobába és a kezembe nyomta azt amit a fejlesztőpedagógussal készített nekem.Megköszöntem neki majd egyszercsak megszorította a lábamés elkezdett sírni "anya ne menj el". Akkor már szorult a torkom legugoltam hozzá és mondtam neki anya most elmegy dolgozni tudod és alvás után jövök érted megyünk haza és játszunk mesét nézünk.Azt mondta hogy jó adott puszit és még kissé pityeregve de ment és az ajtó becsukódott :( nem tudom megmagyarázni mit éreztem akkor de nem tudtam a sírást visszatartani és míg kiértem az épületből potyogtak a könnyeim.Nem tudtam hogy most sajnálom vagy valami más jutott eszembe.......Nem vagyok már érzelmileg és idegileg stabil.Kezdem nehezen feldolgozni az éppen aktuális helyzeteket.Furcsa mert ha erős tünet van kiborulok és nem tudom higgadtan kezelni vagy sehogy és egyszerűen csak torok szorítva ülök és elkeseredve nézem és azon tűnődöm miért van ez.....mit tegyek hogy segítsek.Máskor pedig sikerül kezelnem.Tele vagyok furcsa érzésekkel most iránta.4 év után most érzem azt hogy szeret a gyerekem.Eddig is szeretett biztosan.De most 4 év után mutatja és mondja.Jól esik mikor mondja és megölel vagy megsimogat.Nehéz.Tudom hogy elkéne fogadnom.De nem tudom.Vagy nem hiszem el.Én még hiszem azt hogy Szandra nem autista egyszerűen csak nem tudom.Még a vadaskerti vizsgálatok végét eredményét meglátom....utána már úgysincs tovább és annak függvényében talán sikerül magamban hova tenni ezt vagy elfogadni nem tudom.....addig is marad ez az érzelmi labilitás és a szakadék széle közti állapot.... De egyet tudok hogy nagyon szeretem és tud hiányozni ♥♥♥