Napjainkban

Már régóta írni akartam de valahogy sem kedvem sem lelkierőm nem volt.Egy ideje megint tart Szami "rossz" időszaka.Nem tudom már szavakkal leírni mit élünk meg vele nap mint nap és kamerával sem tudok egyfolytában a kezemben lenni főleg hogy itthon dolgozom.Így már nem tudom mit írhatnék.De rettenetes rossz.Rossz hogy minden reggel amikor felkel és én azt mondom "jó reggelt" Szami azt mondja "nem szeretlek ne érj hozzám menj innen". Rossz amikor nem értjük meg egymást és ő kiborul és képtelen vagyok a megnyugtatására. Rossz azt látni hogy bántja veri a kis húgát. Rossz azt hallani ahogy ordít és amilyen stílusban kiabál a kis húgához. Rossz hogy beszélek hozzá és átnéz rajtam levegőnek néz. Rossz hogy bármit szeretnék vele mindig az a reakció hogy én nem majd apa vagy mama vagy más. A sírás fojtogat hogy ordít velem hogy ha hozzáérek elrántja magát és hátat fordítva elmegy azt kiabálva hagyjál. Rossz nézni mikor egyfolytában dühös ingerült és ebből adódóan egy "játékon" kiborul csapkod bőgni kezd. A napirendi szokások megtartottak szigorúan de Szami egyre jobban zökken ki belőle.Nehezen vehető rá dupla annyi idő. Nagyon sokat verekszik és már nem csak a kezeivel.Bármi ami a kezében képes azzal ütni, csípni rúgni. Iszonyatos érzés amikor egy másik helyiségből lakáson belül hallom a hangját mert lehetetlen megnyugtatni figyelmét elterelni.Egy hétig itthon volt mandulagyulladással.Orvoshoz mentünk fáradt volt lázas.Hazafele kérte ha hazaérünk had feküdhessen le az ágyamra.Mondtam rendben csak előtte bevesszük a gyógyszert amit a doktornéni felírt megmérjük a lázadat is és utána ígérem lefeküdhetsz.Azt mondta jó.Hazaérvén a lakásba érve már kiborult be stresszelt.Tépte a kabátját sapkáját és berohant a szobába.Kértem gyere vegyük be a gyógyszert és utána pihenhetsz. akkor már 3 napja 39 felett volt a láza. Nem engedett sem lázat mérni sem gyógyszert bevenni pedig régen és máskor ez simán megy.De most annyira felhergelte magát hogy kb 6szor hányt rohangálva a lakás minden pontján ilyen habos nyálat.Annyira ordított.Sosem láttam ennyire kiborulva és megijedtem a hugival együtt.Múlt hétvégén vendégeink voltak. Keresztfiamék.Eddig ő volt az a gyerek akit Szami megtűrt a közelében. mondhatjuk "játszottak" együtt fürödtek stb.De az utolsó két alkalommal már nem tűrte meg.Keresztfiam bármihez hozzáért vagy csinált Szami kiborult ordított verte és persze védekezésből keresztfiam is visszacsapott.Ilyen még sosem fordult elő pedig csecsemős koruk óta ismerik egymást.Úgy érzem Szami ismét teljesen kifordult magából.Megint nem akar óvodába járni.Nem mindegy milyen cipő kabát van rajta.Nem mindegy milyen pohárból iszik és mennyi van beletöltve.Válogat az ételek közt még aközött is amit eddig szeretett.Hazaérvén az óvodából rögtön a hugának esik ordít kiabál ajtót csapkod veszekszik mindenkivel ha szépen kérik valamire alap dolgokat nem tud vagy nem akar megérteni (nem megyünk az udvarra mert esik az eső, vegyük fel a kabátot mert hűvös van fúj a szél, megyünk fürdeni és vacsorázni) lehetetlen dolgokat akar véghez vinni amit nem lehet vele megértetni hogy nem lehet az képtelenség ( a legnagyobb játékot beletuszkolni a legkisebb táskába és ehhez hasonlóak) Teljesen mindenki ellen fordult.Tombol a döntésképtelenség újból- kell, nem kell, de mégis kell, mégsem kell legyen az bármi, vagy bármilyen helyzet.Csúnyán beszél. Pl "mi a szart eszel" "faszom" "hülye vagy" stb és nem tőlünk tanulja.Egyre furcsább "szokásokat" vesz fel amihez hozzáakarja magát szoktatni de mi nem szeretnénk.Sokszor olyan mintha direkt cukkolna hergelne idegesítene mindenkit.Rászólva visszaszól hogy "ne szólj hozzám" "ne szólj rám" "hagyjál" Napjainkban egyre kevesebb a "nyugodt pillanat" mind a családban mind Szamiban. Árad belőle a feszültség amit kivetít mindenkire és átvesszük tőle.Nemrég még gyerekdalokat énekelgetett nekem amiket videora vettem, mindig mondta szeretlek anya, virágot szedett nekem,igényelte a közelségem jelenlétem.Mostanra teljesen ellenem fordult.Én is hibás vagyok ebben a részében bevallom.Őszinte leszek. Én pánikbeteg vagyok. 2 hete szinte minden naposak lettek a rohamaim amiket többnyire Szami vált ki mert előre rettegek mi vár rám ha hazajön vagy épp a hétvége hogy telik.Járok pszichologushoz pszichiáterhez.Nyugtatót szedek.Képtelen vagyok a nyugodt alvásra.Depressziós vagyok és impulzus kontroll zavarom van.Ebből adódóan én sem vagyok jól ezt nyilván érzi Szami is.És ha épp látja egy rohamom közömbösen elrohan.Nem vigasztal meg mikor mama apa mondja neki "anya beteg adjál neki puszit". elrántva magát elmegy.Ezzel tetőződik a rohamom a depresszióm.Lehet más szülő ezt könnyebben dolgozza fel.Eddig ön marcangoltam elhittem hogy én vagyok az oka amiért ő ilyen.Magam hibáztattam.Ezalatt a kb 1 hónapban depresszióba estem.Képtelen vagyok az elfogadásra.Tisztában vagyok azzal hogy Szami autizmusa passzív enyhe.Tudom hogy jól fejleszthető gyorsan tanul önálló felnőtt lesz és lesz kiemelkedő képessége.De a másik oldal nehezebb mert 5- 7éves kor köz9tt erősödnek és folyamatosan jönnek a tünetek ( a szakemberek mondták). De félek mi lehet ennél rosszabb még.Mit fogunk átélni még 2,5 évig.A gondolattól is  megőrülök.Pszichésen iszonyat rosszul vagyok.Kilókat fogytam, lecsökkent az étvágyam (lassan anorexiás leszek) gyomorfájás hasmenés gyötör és érzem a pánikroham közeledtét mikor már azt a hangot hallom tőle amit nem szeretnék és látom hogy dühös.Sokszor menekülök előle.Sokszor képtelen vagyok tudomást venni válaszolni egy kérdésére.Mintha büntetni akarnám hogy ha te ilyen vagy velem én is ilyen leszek. Pl kérek tőle valamit és kiabálva hozzám vágja.Majd válaszolván azt mondom jól van majd én is ezt fogom csinálni ha kérsz valamit.Neked hogy fog esni?Persze válasz az nincs.Tudom nem szabadna így beszéljek és kiabálnom sem szabad mert attól csak rosszabb.De előfordul hogy egy idő után már nem megy mert nem bírom.Néha a jelenléte is rosszullétet okoz.Ezek miatt a dolgok miatt május végén én kórházba megyek gyógyszerek (antidepresszáns, kedéllyavító nyugtató) beállítására.Az én állapotom ezzel javul valamit de ettől az elfogadás nem fog könnyebben menni.Nap mint nap sírok és nyugtatón élek.Próbálom az agyamig eljuttatni hogy van két gyerekem egészséges és szüksége van rám, a másik enyhén autista de biztos neki is szüksége van rám.Nyalogatom a sebeim miközben másnak még a lehetőség sem adódik meg hogy gyereke lehessen.És én haragoskodom másra mikor gyereket hagy az utcán meg hagy el kukába tesz megöl mikor másnak nem lehet.Pedig én sem vagyok különb.Én kettőt is kaptam az élettől és az egyikkel írtó távol állunk egymástól.Indulatomban azt is mondtam visszaadlak édesapádnak vele biztos megtalálnád a közös hangot.Ilyenkor inkább az elkeseredés szól belőlem.Vagy nem tudom.De érzem hogy belül szétszakít valami fáj szorít haragszom az egész világra.A fejem tetejére állva sem tudok mit kezdeni a helyzettel.Mostanában más családtagokra hárítom a harcot küzdést mert nekem már nem megy.Minden este igyekszem úgy lefeküdni hogy holnap jobb lesz.Megint jön egy "nyugalmi" időszak amikor megint szeret és szüksége van rám.De minden reggel mikor felébredünk csalódok.Nem akarok tüneteket.Nem akarom hogy más legyen a mozgása, nem akarom hogy beszédhibája legyen, nem akarom hogy agresszív legyen, nem akarom hogy bántson, nem akarom hogy ne szeressen, nem akarom hogy ne tudjon játszani mert nem érti, nem akarom hogy mások utánzásával töltse a napjait mert nincs önálló ötlete semmilyen téren, nem akarom hogy szenvedjen hogy dühöngjön és kiboruljon, nem akarom azokat a hülye rossz szokásokat, nem akarom az autista tüneteket látni se.Álmomban Szami ver engem és harap.És mikor felriadok érzem a kezeimen a harapás fájdalmát miközben Szami a másik szobában alszik....... Én szeretnék meggyógyulni és azt szeretném ha Szami se lenne ilyen.Hogy csak egy álom volt és felébredünk és minden rendben.Úgy élünk mint egy normális család.Hmm.... álmodik a nyomor mi?Szokták mondani.Remélem eljön az ideje hamar hogy ez a dolog bennem elfogadásra kerüljön és kezelni tudjam.Mert a menekülés nem megoldás belátom és Szaminak sem segítek vele.De jelenleg belebolondulok.Rossz anya vagyok.Néha azt kívánom bár egészséges és jobb anyja lehetne mint én.Igazságtalan az élet.Szeretem.Mert a gyerekem.Hiába ilyen és ő "nem szeret" engem.Tudom nem érti amit mond.Nem kérte az életet de én megszültem mert akartam.Egyikünk sem tehet arról hogy milyen a másik.De jelenleg lehet nekem nagyobb szükségem van orvosi segítségre.Tudnék oldalakt regélni az érzéseimről de rövidre zárom most már soraimat.Remélem a következő bejegyzésem hangulatosabb lesz.