2011. augusztus 2., kedd

Történetünk 2.rész

Alexandra jellemzése 2 éves korától

Szandra 2 éves sem könnyítette meg a helyzetünket....Beszédje továbbra sem alakult ki.Néhány össze kombinált szót monodtt de többnyire inkább csak a húga gügyögéseit utánozta.Szükségleteit továbbra sem fejezti ki csak mutagott nyögött.Alvása teljesne megszünt a napközbeni.Éjjelente pedig képes volt órákat fent lennis és ordítani alvás helyett.Sokszor előfordult hogy 2 óra ordítás után éjjel 3 kor kitettem a szoba közepére feloltottam a villanyt és odatettem neki játékokat hogyjátszon.Egyszerüen nem volt hajlandó aludni.És mindezt úgy hogy reggel 8 körül ébredt.Napközben nem aludt egy percet sem.Este elaludt 9 körül és ő éjfélkor minidg úgy döntött hogy na akkor most kialudtam magam és felkelhetek.És az éjszaka kellős közepe volt.El nem tudtam képzelni honnan van benne ennyi energia.Ezt az ébrenlétezést 2010. decemberéig csinálta.Amikor is az utolsó ilyen eset az volt hogy szintén este 9 körül aludt el.Éjjel fél 3 kor felébredt majd REGGEL fél 9kor aludt vissza.Ő énekelt meg gagyarászott veszekedett a hugával aki szegénykém 1 éves volt egy szobában vannak és így ezálztal ő is végig ébren töltötte az éjszakát.Reggel aludtam vissza mindketten.Azóta szerencsére ilyen nem volt.Az evése azóta mégjobban leromlott.nagyon keveseket evett és szinte alig néhány főtt ételt.Ma már ott tartunk hogy 3 ételhez ragaszkodik azt reggelire ebédre vacsorára kéri.Ez a banán túrórudi és a joghurt.Amiket régen megevett úgy ahogy ma arra azt mondja nem szeretem.Vagy a legérdekesebb az hogy itt a párizsis kenyeret tudom példának felhozni.Régen imádta meg mostanában is.Főleg üresen a kenyérről először azt ette le.És egyik este ugyan így volt majd üresen megette a vajas kenyeret.Kért még.Adtam.Majd azt láttam hogy húzza le a párizsit és közölte azt nem szereti.Mondom de az előbb etted meg üresen.Erre beleharap és azt látom öklendezi vissza és mondja nem szeretem.Tehát az egyik percben szeret valamit a következőben már nemés öklendezik tőle.A főtt ételek 80%-ával már így állunk hogy eléteszem és mondja nem szeretem meg sem kóstolja vagy ha megis kóstolja öklend.DE a banán tórórudi joghurt minden mennyiségben.Akár 2-3at egyszerre.Szobatisztasága 3 éves korára pontosan kialakult.Éjszakára is.Nem erőltettük magától alakult...Aztán rá 3 hónapra visszaesett.Először reggelente pisilt csak be.Később már a bölcsödében is többször.Utána pedig már itthon is előfordult.Söt sajnos nem csak pisi hanem kaki is becsúszott.Ez a dolog annyira leromlott hogy a bölcsödében már napi 6 bepisi és 2 bekaki volt.És itthon is mára már reggelnte pisisen ébred napközben többször bepisil.De közbe néha bilibe is.És ha megkérdezem hova kell pisilni mondja hogy bilibe wc-be de mégsem jut el odáig.És nem is szól ha bepisilt bekakilt.Viselkedése folyamatosan 2 éves korától egyre rosszabodott.Egyre durvább volt.Mostanra már harap,rugdos,csapkod.Legtöbbször mindnekit a környezetében.Játszani nem tud még mindig.1-2 percre valamit a kezébe vesz de igazából fogalma sincs mit is kell vele csinálni.Most gondolok itt a legegyszerűbb játékra az autóra.Kezébe veszi és a kerekeit forgatja vagy az ajtaját nyitogatja.Ha szeretném megmutatni hogyan játszon vele megmutatom de mondja hogy nem így kell és kikapja a kezemből.De bármilyen játékról vag yközös "foglalkozás"-ról legyen szó.ő nem szeretné azt csinálni vele.Beszédje ugyan 2010 szeptemberében a bölcsiben beindult szépen elkezdett beszélni.Helyzetnek megfelelően.De mostanra már az utolsó 2 hónapban sajnos értelmetlenül.Gondolok itt arra hogy helyzetnek nem megfelelő ondatokat alkot.Pl. hajóval megyünk a pisibe, azért fáj a torkom mert gyere vissza, "kint süt a nap és jó idő van." mondom gyertek megyünk az udvarra.Szandra kinéz az ablakon és mondja esik az eső dörög az ég.Mondom de jó idő van megyünk ki.Áll az ablaknál és hatalmas ordításba kezd "de nem meetünk ki az udvarra mert esik az eső dörög az ég.De ugyan ez a helyzet fordítva is.Akkor azt ordítja megyük az udvarra mert jó idő van.És megállíthatatlanul indul ki a szakadó esőbe.És ehez hasonló mondatok vannak még csak sajnos elfelejtem annyira nincs értelme.Gondot jelent a megszokott napirend is.ÉN alapból ragaszkodtam mindig ahoz hogy a napi események egymást kövessék legtöbbször a megszokott időben.És ezt próbáltam tartani Szandránál is.Régebben még úgy ahogy "elfogadta" bár voltak heves tiltakozások.És ez a mai napig így megy.Ő sokszor ellenkezik nem akar pl fürdeni menni vagy vacsorázni jönni.De ha én kimerem hagyni "vacsora" után a fogmosást ő kiabálásba kedz hogy de megyünk fogat mosni mert.....Előfordul mikor kihagynám ha épp elcsúsztunk vagy vendégségből jöttünk haza és késő van már vagy épp ha nem akar vacsorázni se akkor mondom neki hogy mehetünk lefeküdni úgysem ettél.Hugával a viselkedése mégrosszabb lett sajnos.Mintha nem türné meg maga mellett.Ellöki elzavarja haját megtépi beleharap rácsap megrugdossa.Ha pedig a hugi valamit nem szeretne ugy csinálni ahogy azt Szandr akéri tőle toporzékolni és ordítani kezd.Mintha a világ dölt volna össze.De mégis megy utána azzal a kiejtéssel mond szavakat ahogy a huga (2éves most) pediig ő "szépen" kitudja mondani.Néhány családtagot levegőnek néz elmegy mellettükmintha nem akarná észrevenni.Idegennel minden szó nélkül el is menne akár.Nem tart az idegenektől.Nemrégiben a buszon egy öreg néni ült mellette aki pogácsával kínálta.És ő vett is bizony belőle.Sőt szólt a néninek hogy kérek még.De a nénike nem adott neki többet és emiatt Szandra már egyre idegesebben kérlelte mígnem kénytelen voltam kicsit odaszólni hogy mostmár elég volt.Vagy a másik..... egy barátnőméknél jártunk vendégségbe.Az udvaron szaladgáltak.Barátnőm apósa kijött a külön házrészből Szandra életébe nemlátta és odament hozzá és vizet kért tőle.Majd megfogta a kezét és besétált vele a házba inni.Nyilván ha én nem tudom ki az nemlettem volna ilyen nyugodt.De megjegyeztem barátnőmnek hogy ennyire nem tartani egy idegentől....Aztán mikor kijött mondtamneki hogy anyától kérjél inni ha szomjas vagy.De nagyon sok hasonló ilyen eset van aki nekem a családnak ismerős de ő sosem találkozott velük.És számomra ez furcsa mert kisebbik lányom sírva fakad az idegenektől sőt a ritkán látott (havi 1szer) családtagoktól is elszalad elbújik és csak hosszó perce kután jön elő és oldódik fel.Fura dolog az is hogy Szandrának szinte "halálfélelme" van bármilyen bogártól vagy repűlő lénytől... pillangó légy darázs hangya bogár .Bármit ha meglát hatalmas sikongatásba kezd és menekül közben az arca kifehéredik és iszonyatos kétségbe esik.Tényleg mint akinek halálfélelme van.Szandra nem szereti az állatokat.Azokat is csak bántja nyúzza.Messziről persze megnézi talán mondja is hogy milyen állat...de a simogatás helyett nyakoncsapja az állatot vagy megtépi.Szandra mozgása is nagyon megváltozott az elmúlt pár hétben vettem észre ahogyan a kezeit furcsa módon tartja feszes görcsös összeakasztja az ujjait,illetve lábujjhegyen jár és ülő helyzetben forgatja mindenhogy a lábfejét lábujjait összeakasztja.És ami most számomra még ijesztőbb hogy Szandra beszéd közben a szemeit "felakasztja" és mintha vicsorogna közben csurog a nyála beszéd közben szóval a szájtartása.És beszéd közben egy pillanatra mintha lefagyna úgymarad a szája a tekintete üressé válik mint aki elbambul majd folytatja a beszédet de már nem azt amit mondani akart volna.És ezek a fetrengések kínlódások "tornázkodások" amivel eltelik az egész napja.És leköthetetlen.Gyerekek társasága nem köti le nem tud velük játékba bekapcsolódni.Inkább távolról nézi őket vagy csak belerongál.Sajnos az ő beszédjét nem értik meg így sokszor "konfliktus" akad közte és kortársa között mert nem érti a másik mit mond mit szeretne. Tudnék mesélni akár napokig de inkább rendszeresen vezetve ezt a blogot fogom megismertetni veletek Szandrát.Néhány bejegyzésemet olvashatjátok a menüben a régi blogban.Amikor még máshogy láttam mindent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése