Alexandra jellemzése az első 2 évben
Szandra 2008.Január.20.-án született.2590gr és 47cm-el 9/10 Apgar-al. Már újszülött csecsemő korában nyugtalan baba volt. Nem volt hajlandó szopni sírva fogadta a mellet. Emiatt 4 napos korától tápszert kapott. Etetéstől etetésig sírt megnyugtathatatlanul. Vigasztalásra csak jobban sírt. Sokat fájt a hasa amit a görcsoldók nem enyhítettek. Ez majdnem 4 hónapos koráig eltartott. Nem szeretett hason feküdni. Ebben a pozícióban idegesen sírt mindaddig amíg hátára nem lett fektetve. 7 hetes korától mosolygott. Átaludta már az éjszakát. 2 hónaposan egész testével fejével követte a szeme előtt lévő tárgyakat arcokat.3-4 hónaposan játékokat megtartotta a kezében. Amikor fordulni tanult erőszakos türelmetlen ordítással kísérte addig amíg nem sikerült. 5 hónapos korára tanult meg hátról hasra és vissza fordulni. Napjai nagy része nyugtalan sírással nyüglődéssel teltek. Figyelme nem volt leköthető elterelhető. Gyermekorvos javaslatára Sedatif Pc-t kapott nyugtalanságára de eredménytelen volt ennek hatása. 5 és fél hónaposan egyik kezével támaszkodva fél oldalt ült. Majd 6 hónaposan egyszerre tanult meg mászni és ülni egyedül támaszkodás nélkül.7 hónaposan felállt a kiságyban. 8 hónaposan már kapaszkodva bútorok mentén ment.10-11 hónaposan kisebb esésekkel már kapaszkodás nélkül, 1 éves korára esések nélkül egyedül ment. 4 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást amit idegesen türelmetlenül fogadott nem működött együtt így a kanállal való etetés 8 hónapos koráig tartott amíg megtanulta. Az új ízeket, ételeket italokat nem fogadta el amit bizonyos korig nem kaphatott még illetve a régi megszokott ízeket sem. Etetése nehéz volt. Babakocsit születésétől nem szerette sírt benne sosem aludt el a szabad levegőn. Akaratossága erőszakossága hisztije 1 éves kora után felerősödött. Nem volt türelme semmihez. Ha valami nem sikerült neki ideges lett sírni kezdett. Csak addig érezte jól magát amíg azt tehet amit szeretne és ha tiltásra került a sor hatalmas hisztibe kezdett a földön fekve fejét verve lábait csapkodva a földnek.15 hónaposan mondta ki első szavát amit az ,”apa” volt. Ezután még újabbakat is megtanult. (4-5szó) Játszott bár nem a célnak megfelelően használta őket. Mesét nézett. Figyelme rövid időre leköthető volt de hirtelen kezdett mindig új játékba tevékenységbe. Sírása még mindig nyughatatlan volt vigasztalásra még erősebben sírt. Hisztiről nem lehetett elterelni a figyelmét a lakás bútoraiba verte a fejét. 18 hónapos korág szókincse még néhány újabb szóval gyarapodott de ez kb. 10 szónál több nem volt. De a helyzetnek célnak megfelelően használta őket. A tiltást értette de csak azért is folytatta.18 hónaposan tanult meg „futni”. Szeretett játszótérre járni ott homokozni hintázni. A hazamenetel ellen hisztivel tiltakozott. Gyerekekkel nem játszott. Más gyermek közeledésére ijedten félelemmel reagált odébb ment. Egyedül járt kelt szöszölt nézelődött inkább. Otthoni játékai már nem érdekelték nem kötötték le figyelmét. Rágásra használta csak őket illetve dobálásra.19 hónapos volt amikor megszületett kistestvére. A kórházból hazaérkezve engem mint édesanyját nem köszöntött. Figyelme egyből a babára terelődött. A baba sírására ijedt sírással reagált ő is. A baba dolgait ”ellopta”. A baba körüli dolgokat (fürdetés szoptatás pelenkázás) érdeklődve de hisztivel figyelte. Érdeklődése mindössze 2-3napig tartott amit utána, ”bántalmazás” váltott fel. Játékait dobálta a babához ütötte ráült volna. 2 héten belül mindenfajta érdeklődés megszűnt és teljes közömbösséggel viselkedett testvére felé. Kérve sem akart részt venni a baba körüli teendőkben. Szandra ezután bölcsödébe került. Az első hetet feltűnően jól fogadta kisebb tartózkodással de hamar túl lendült és homokozott biciklizett. Figyelmen kívül hagyta a jelenlétem nem volt szüksége rám. Második héten ez váratlanul megváltozott nem engedett el. Ha nem voltam a közelében látóterében sírva keresett. Játszani nem volt hajlandó magától csak kényszerítésre. Pár nap múlva a gondozónők elmondása szerint megnyugodott nem volt vele probléma. Az addig otthon gyakorolt egyedül evést már a bölcsödében is szépen gyakorolta. A délig tartó bölcsödébenlét után a hazamenetel ellen heves tiltakozással hisztivel reagált. Hazaérvén nem volt hajlandó elaludni az addig megszokott 2-3órára. Betegsége után (2hét kiesés) fokozatosan aludt kisebb időkre. De otthon még mindig nem. Emiatt délutánja nyűgösen teltek tovább. Rossz alvó. Éberen alszik. A legkisebb neszre sírással ébred. Akár lakásbeli akár utcai zajról legyen szó. Pl másik helyiségben köhögés tüsszentés orrfújás beszéd konyhai tevékenységek ajtónyitás utcáról beszűrődő autó motor sziréna zaja. A zajok az alvásban 5 hónapos koráig nem zavarták. Szandra most 21 hónapos, viselkedése az elmúlt másfél hónapban romlott. Érthetetlen kezelhetetlen.
Az eddig megtanult szavakból 2 maradt meg amit már nem a helyzetnek megfelelően illetve kombinálva használ. Ez a séta és szia valamint a szííta ami véleményem szerint a kettő keveréke mintha egyszerre akarná mindkét szót kimondani. Ezeket minden tárgynak helyzetnek használja értelmetlenül megtoldva. Nem hajlandó új szót hozzá mondani pl. szia anya, szia apa, séta baba. Leragadva ragaszkodik a szia séta sííta szavaihoz. A régi megtanult szavakat kérésre sem mondja újra.
Fáradhatatlan. Egy pillanatig nem képes nyugton maradni. Ülve állva alvás közben evés ivás közben nyüzsög mozog dörzsöli testrészeit mindenhova. Dölöngél kezeivel magán matat ruháját tépi.
Nem játszik unatkozik. A játékai nem érdeklik. Ha kezébe is veszi nem megfelelően használja őket. Rágja dobálja csapkodja taposná tépné törné ráül ráfekszik. Napokig ugyan azokat a játékokat tartja a kezében elvenni és mással helyettesíteni nem lehet mert őrjöngésbe kezd és követeli vissza az előzőeket. Új játékok láttán amikor megkapja megnézni majd eldobja és ott hagyja. Illetve később megkeresi de nem úgy használja ahogy kell.
Étvágya változó. 2-3napig egy falatot sem hajlandó szinte enni. Máskor napokig egész nap enne inna mint aki nem lakik jól.
Alvása változatlanul rossz éber rövid időtartamú a délutáni alvások sokszor kimaradnak fáradtsága ellenére is.
Nem alkalmazkodik a megszokott rendszerhez. Tiltakozik ellene. Reggeli ebéd alvás uzsonna fürdés vacsora pelenkázás öltözés. Az ételt eldobja piszkálgatja lökdösi őrjöngve. Ha éhesebb megeszi. A pelenkázás öltözés fürdés elől sokszor kiabálva menekül másik helyiségbe és csapkod. Illetve türelmetlenül tűri ,”hagyj békén” típusú kiabálással. Nem tudja eldönteni mit szeretne. Éhes mégsem mégis. Kéri mégsem mégis kell. Döntésképtelen. Sokszor maga sem tudja mit akar.
Testvére iránt még mindig közömbös. Durva. Bármihez nyúl nem finoman teszi. Hirtelenkedve kapkodva durván. Szükségleteit igényeit nem fejezi ki nem hozza tudomásunkra ha éhes szomjas valamit szeretne valahonnan pedig megtanulta a rá illő szavakat amivel kérni tudná. A babakocsit még mindig nem szereti. Hisztizik benne megfeszülve ezzel jelezve hogy kiakar belőle jönni. Egy ideig hajlandó volt kézen fogva sétálni. De ez ellen is tiltakozik földre fekvéssel hisztivel. A séta sem babakocsiban sem sétálva nem jó. Egy ideje agresszív viselkedést produkál. Őrjöng dührohamai vannak. Tiltásra csapkodással harapással reagál. Valamit nem szabad erre ő elszalad beleharap a fotelkarfába asztalba utána őrjöng ordít. Vagy csapkodva kifekszik fejét lábait a földhöz veregetve. Jobb esetben csak egy helyben állva ordít tépi haját fülét. De sokszor tiltás ellenére csak azért is csinálja még kiabálva. Játékait ok nélkül hirtelen eldobja rájuk kiabál majd újra kézbe veszi. Ha valami nem sikerül neki hisztibe csapkodásba ordításba kezd mindaddig amíg valaki nem segít neki. De utána már az a dolog nem foglalkoztatja. Pl. keménylapos mesekönyv: tépné de nem tudja, játék baba: keze lába ruhája nem jön le róla, játék baba feje nem fér bele a kockába,a kisautó nem fér át a legkisebb helyen miközben rajta ül vagy beakad vele a küszöbbe, nem fér át a szék alatt és beszorul. Mindezek miatt ideges és kiabál. Nem igényli a törődést közös játékokat. Egy adott játékkal játszanám vele amit kell amire való ő az ellenkezőjét akarja és őrjöng ellenkezik. Megmutatom hogyan kell játszani az adott játékkal de ő kikapja a kezeimből eldobja belerúg rátapos ráül csapkodja. Pl. formabedobó: a helyére dobás helyett a formákat rágja,kisautó: tologatás helyett ráül rugdossa egymáshoz csapkodja játék baba: tentézem a babát simogatom csitítgatom ringatom ő kikapja a kezemből földhöz vágja majd a fejét elkezdi ütögetni a földbe vagy ráül, keménylapos mesekönyv: mutatnám a képeket olvasnám a szöveget de ő nem hallgatja nem nézi a képeket kikapja a kezemből eldobja és otthagyja. Nem azt akarja játszani velük amit kell és ha az ellenkezőjét nem engedem őrjöng. Sokszor odaáll elém egy játékot a kézben tartva amit éppen rágcsál és odanyomja hozzám kiabálva mintha azt várná el tőlem hogy én is ugyan azt csináljam vele mint ő. De megmutatom mit hogyan játsszon vele és ő erre hisztivel kiabálással reagál hozzám dobja a játékot. Utasítást nem hajt végre. Vagy meg sem hallja mintha nem értené nem figyel rá vagy pedig ordításba csapkodásba kezd. Legyen finom vagy erélyes a tiltás legtöbbször így válaszol rá. Vagy csak azért is csinálja tovább. Egy egyszerű tevékenységre hívásra elszaladással hisztivel bútorok csapkodásával reagál pl. gyere cseréljük le a pelust öltözzünk fel, le stb. Minden előzmény és ok nélkül egy helyben megáll kezeit ökölbe fogait összeszorítja feszít feje remeg majd ordít. Haját fülét tépi ezzel fájdalmat okozva magának aminek sírás a vége. Ruháját is sokszor tépné le magát akkor is ha az időnek megfelelően van öltöztetve nem lehet melege hogy az lenne az oka. Sokszor semmi értelme nevetésének vagy sírásának hisztijének. Nevetése sokszor erőltetett. Normális hangból emelkedve rekedt erős erőltetett hangnembe vált át ami után ugyan ezen a hangnembe kiabál. Nem lehet elterelni a figyelmét az effajta őrjöngésről értelmetlen kiabálásról hisztiről sírásról. Vigasztalásra beszédre csak jobban csinálja. Érdeklődési köre nincs játékok iránt csak értelmetlen és tiltott dolgok felé mint pl. az üres flakonok műszaki cikkek zsinórok konektorok. Illetve a lakás minden bútorát ,,mászókának” használja. De mindezek is csak pár másodpercre kötik le és gyorsan átvált más
tevékenységbe más tárgyhoz. Olyan dolgoktól helyzetektől emberektől fél amire nincs oka és régen szeretett.Pl fél a hintától pedig szerette és nem volt vele rossz élménye,fél a csúszdától pedig életében egyszer lett lecsúsztatta amit mosolyogva fogadott,családtagoktól tartózkodik
sírással fogadja őket a régi ölelés odaszaladás helyett. Bizonyos játékok hangjaitól fél amit ijedtében eldob pedig régi kedvenc játékai pontosan a hangok miatt. Szandra egy napja a következőképp zajlik. Reggel 8-9 között sírással könnyek nélkül kiabálva ébred. Az ágyból kivéve ölben kézben már nyafog. A konyhába kiszaladva már az asztalán várja a kakaó. Megissza cumisüvegből.(poharat nem fogadja el) Ezután a szokásos rutin jönne pelenkázás mosakodás felöltözés fésülködés ami elől hisztizve menekül de nem vicces formában hogy ,,gyere kapj el ha tudsz” vagy játékra hívva hogy üldözzük egymást a lakásban viccesen hanem tiltakozik ellene ,,hagyj békén” stílusú hangnemben. Sokszor kiabál. Miután sikerül elkezdeni a készülődést türelmetlenül kapálózva kiabálva de sikerül a végére érnünk. Ezután elszalad kezébe kapja megszokott játékait és kezdődik a lakásban fel alá mászkálás a játékok rágása magához dörzsölése fetrengése nyüglődése unatkozása. Közös foglalkozásra játékra nem hajlandó.12-13között egyedül megebédel majd alvás következik. Magától alszik el ujját cumizva. De vagy elalszik vagy nem. Ha igen akkor 2-3órát is képes aludni ha nem akkor az ágyát rázza őrjöngve ordítva rugdossa az ágyat falat letépi magáról a pelenkáját ágynemű huzatot ruháját.,,csendes pihenő” után egyből iszik majd folytatja ugyanazon tevékenységét amit a nap első felében ami függ attól hogy aludt e vagy sem. Ha aludt akkor enyhébben ha nem akkor még erősebben jönnek ki rajta a dührohamok őrjöngések értelmetlen idegeskedések.15-16óra között uzsonnázik.18-19óra között fürdik 10-20percet ami ellen sokszor kiabálással tiltakozik míg ki nem veszem a kádból. Ezután jön a törölközés pelenkázás öltözés elleni heves tiltakozás. Majd vacsora. Minden szükségletének kielégítése után is talál magának ok nélküli dühöngést amivel folytatja a napot amit addig csinált. Figyelmét nem lehet elterelni sem lekötni nem érdekli semmi. Csak az a két játék amit a kezében tart és rág vagy magán matat vele. Vagy a bútoroknak dörzsöli magát földön fetreng fejét rángatva kőnek dörzsölve bútorok alatt felett mellett között bujkál mászik nyüglődik dünnyög csapkod kiabál. Kérlelésre sem játszik sem egyedül sem mással sem pedig velem nem tud mit kezdeni. Ritka pillanat amikor ,,jó” a hangulata és egy kis időre eltűnnek ezek a dühöngések akkor ölel puszil de csak bohóckodásból mert tetszik neki és nevet rajta nem érzelemből fakadó. Ebből áll Szandra egy itthoni napja. Egy egy séta boltba családtagokhoz benne van a programban de mindenhol ugyan így viselkedik. Sokáig tartózkodik majd elkezdi az otthoni viselkedést produkálni. Ridegen viselkedik el nem viseli a felé való közeledést, hogy apa anya megöleli megpuszilja ölbe veszi ringatja mert elhúzza eltaszítja magát elmegy. Eddig nem volt gond a bölcsödébe menéssel de mostanra már itthonról sem akar elindulni és a bölcsödébe érve a csoportszobába sem akar bemenni. Már az ajtóban ordítani kezd csapkodja a szekrényeket vagy kifekszik. A gondozónő eltereli a figyelmét illetve nem reagálva a hisztijére beviszi a többi gyerekhez és 1-2 perc után megnyugszik. Délután érte menéskor nem úgy fogad ahogy más gyermek az anyjához tárt karokkal szaladva. Hanem a gondozónő kezéből kirántja kezét és lefekszik megfeszül ordítani kezd annak ellenére hogy én tárt karokkal kedves köszönéssel várnám őt. Ha nem kézen fogva hanem ölben van kihozva akkor is ordítani kezd és feszít. Amikor átveszem szorosan átkarolja a nyakamat és ordít tovább úgy el sem tudom húzni magamtól hogy az arcára nézzek és megkérdezzem tőle mi a baj miért sírsz. Pár percbe telik amíg megnyugszik és kisebb türelmetlenséggel felöltöztetem és örül mosolyog hogy viszem haza. Kivételesen a babakocsiban sem feszít hisztizik vagy csak nagyon minimálisan. Hazaérve a lakásba érve amikor vetkőzésre kerül a sor már őrjöngeni kezd és kifekszik. Miután sikerült levetkőztetni elszalad és az ajtókat csapkodja játékaihoz szaladva dobálózni kezd. És innentől a szokásos otthoni viselkedését produkálja egészen az esti alvásig.
Ez lenne egy 21 hónapos kislány viselkedése. De napról napra újabb és rosszabb mutatványai vannak és kezelhetetlen érthetetlen.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése